Rólunk

A Vidám Liget Képességfejlesztő Családi Bölcsőde a XVII. kerületben, Rákosligeten várja a kisgyermekek jelentkezését 12 hónapos kortól (ha a gyermek már stabilan jár és napközben egyszer pihen ebéd után). Fenntartónk immár 12 éve működtet családi bölcsődét a 17. kerületben, bölcsődénk fenntartójának szerepét 2021 januárjától vette át.

Munkatársaink mindannyian elhivatott, gyermekszerető kollégák, akik folyamatosan képzik magukat. Eszter, Anna, Ági és Réka sok szeretettel és vidámsággal, színes programokkal várják a csöppeket.

A rengeteg szabad játék mellett projektmódszerrel, élménypedagógiával, tevékenység alapú ismeretszerzéssel, játékba ágyazott tanulási tevékenységekkel színesítjük a hozzánk járó gyermekek mindennapjait. Nap mint nap tapasztaljuk, hogy a megfelelő, ingergazdag környezetben, hozzáértő, támogató és gyermekszerető nevelők szárnyai alatt a gyerekek megtalálják a fejlődésükhöz leginkább szükséges tevékenységeket és a szabad játék mellett örömmel, szívesen vesznek részt minden kezdeményezésben. Tátott szájjal hallgatják a mesét, és szaladnak a tornaszobába, amint nyílik az ajtó. Szívesen vesznek részt a kézműves tevékenységekben és az asztali játékokban, logikai feladatokban, imádják a könyveket is együtt nézegetni. Nagy mosolygások közepette hallgatják és tanulják a mondókákat, dalokat, aztán később azt vesszük észre, hogy spontán kezdik énekelni, mondókázni a már tanultakat, nagy örömünkre. Sőt, a kertben is boldogan figyelik a természet változását.

Célunk, hogy családias környezetben, egyénre szabottan, optimális személyi és tárgyi feltételek mellett lássuk el a hozzánk beiratkozó kisgyermekeket, a családdal szoros együttműködésben. Rohamosan fejlődik ilyenkor a kicsi minden szempontból: beszéd, kommunikáció, mozgás, önállóság, akarat, érzelmek, logika, szobatisztaság, társakkal való együttműködés, közösséghez tartozás és még sorolhatnánk. Fontosnak tartjuk a folyamatos kommunikációt a szülőkkel, hiszen általában a bölcsőde az első olyan intézmény és egyben szocializációs közeg, ahol a kisgyermek kikerül a családból és elindul felfedezni a nagyvilágot. Ráadásul sok kihívással szembesülnek ebben az érzékeny időszakban a családok – fogzás, dackorszak, munkába való visszatérés, testvér születése… Szülőként, nagyszülőként mi is tudjuk, mennyire nehéz először elengedni szemünk fényét és milyen hatalmas megtiszteltetés, amikor egy család ránk bízza gyermekének napközbeni ellátását.

Családi Bölcsődénkben mozgásfejlesztő fakultatív foglalkozás és megfelelő létszám esetén Rhyme Time angol zenebölcsi foglalkozás (kombinálva Jump&Fun zenés ovis angol foglalkozás elemeivel) érhető el a bölcsődések számára, szükség esetén logopédus segítségét is igénybe vehetjük, valamint a bölcsi nyitvatartási idején túl megfelelő számú érdeklődő esetén is szervezünk különböző csoportokat.

Elveink

Hiszünk a vegyes életkorú, kis létszámú csoportokban való nevelkedés szociális hatékonyságában. Naponta átéljük a szabad játék öröme mellett a szabadon választható, játékba integrált kezdeményezések varázsát. Hisszük, hogy minden gyermek különleges, egyedi, és küldetésünknek tekintjük, hogy ki-ki saját életkorának és képességeinek, tanulási stílusának megfelelő szabad játékban és választható kezdeményezésekben vehessen részt, ingergazdag környezetben.

Napirend

Jellemzői: rugalmas, folyamatos, a gyermekek képességeihez és igényeihez igazított.
A nyári napirend nagyobb időtartamát az udvaron töltjük változatos játéktevékenységekkel.

Időpont Tevékenység
8:00-8:30Érkezés
8:00-10:00Szabad játék, játékba integrált tevékenységek, kezdeményezések, mindennapos mozgás
8:30-9:15Folyamatos reggeli
10:20-10:40Tízórai, mosakodás, tisztázás, udvarra készülés
10:40-11:45Udvari játék
11:45-12:30Udvarról bejövetel, folyamatos ebédelés és pihenéshez készülődés
12:30-15:00Délutáni pihenő
14:30-16:00Folyamatos ébredés, mosdó, szabad játék, uzsonna, hazaadás
A változtatás jogát fenntartjuk, a napirend folyamatos, rugalmas, a gyermekek képességeihez és napi energiaszintjéhez igazított.

Heti rend

HétfőKeddSzerdaCsütörtökPéntek
Mese, versAlkotó tevékenység Mondóka, ének Mozgás Környezet aktív megismerése
A változtatás jogát fenntartjuk, előfordulhat, hogy délelőtt és délután is különböző kezdeményezéseket indítunk, hogy a csak heti 3-4 napot hozzánk járó gyermekek is mindenbe belekóstolhassanak. 🙂