Sokszor tapasztaljuk, hogy milyen különbségek lehetnek az azonos korú gyerekek mozgásfejlődésében. Bárhol is tart a gyermek a fejlődésben ha egészséges, elégedett, s elegendő helye is van hozzá nagy kitartással, élvezettel mozog. Egymás után fedezi fel az új mozgásokat s játékosan addig gyakorolja míg a kezdeti erőfeszítés görcsösségei, túlmozgásai meg nem szűnnek és mozdulatai automatikussá és harmonikussá nem válnak.

Szenzoros integrációs terápia
Ayres a tanulási zavarok kezelésére dolgozta ki a terápiát, de jól használható – és használják is – a legkülönbözőbb gyermekkori fejlődési problémák kezelésére (hiperaktivitás, figyelemzavar, finom-és nagymotoros fejlődési zavar, érzelmi zavarok, autizmus, megkésett beszédfejlődés, koraszülöttek, taktlilis (simogatás – érintés) és vesztibuláris (egyensúly zavar) ingerekre túl ill. nem reagáló gyerekek, st). A szenzoros integráció a legősibb érzékek a tapintás ( taktilitás) valamint az egyensúlyérzék (vesztibuláris) rendszer ingerlésén keresztül éri el az idegrendszer magasabb szintre való jutását. Javítva az agyféltekék közötti kapcsolat minőségét. A fejlesztés során a gyermekek úgy szervezik a mozgásukat, hogy figyelembe veszik saját testüket és környezetük jelzéseit. Szabadon kísérletezhetnek a rendelkezésre álló eszközökkel ( hinták, billenők, gördeszka, lépegető, trambulin)így juttatva el a „gyógyító üzenetet” a megfelelő agyi területre.
Egynapos kortól alkalmazható.

Alapozó terápia
A tanulási nehézségek hátterében az esetek 70% – ban megtalálható az idegrendszer részleges éretlensége, hibás szerveződése, esetleg sérülése. A mozgásfejlődés és vele együtt az idegrendszeri fejlődés szigorú hiearchia szerint valósul meg. Azonban ha a hiearchia rendszerébe hiba csúszik az idegrendszer egyes területei alulszervezetté válnak kimaradnak egyes mozgásfázisok. Éppen ezért nagyon fontos bizonyos mozgásformák gyakoroltatása.
A fejlesztést felmérés előzi meg ahol a szülőnek is jelen kell lennie.
GMP- diagnosztika
A diagnosztikát dr. Gósy Mária fejlesztette ki és tette diagnosztikai eszközzé. Ezzel az eljárással a magyar gyerekek anyanyelv- elsajátítási folyamata vizsgálható. A kapott adatok alapján jól jellemezhetőek az egyes részfolyamatok és a teljes mechanizmus működése is. Ezáltal jól elkülöníthető a tipikus fejlődési szint az elmaradottól. A szűrés segítséget nyújt a jó beszédprodukcióhoz valamint az írás, olvasás elsajátításához.
„Nem azt akarjuk megtudni, hogy a gyermek mire nem képes vagy, mit nem tud, hanem azt, hogy mire képes, mit tud!”
Beszélő, de legalább valamilyen együttműködésre képes és hajlandó gyermekek vizsgálatára kialakított eljárás 3 éves kortól 12-13 éves korig. Képességfejlesztő műhelyünk egész évben szeretettel várja a szülőket, és gyermekeket erre a vidám, felszabadult légkörben folyó, a testi és lelki biztonság egyidejű megélésének alap hangulatát biztosító mozgásfejlesztésre. Mozgásfejlesztésünk változatosan megtervezett: a gyermekek képességeinek, egyéni sajátosságainak, igényeinek megfelelő mozgásfoglalkozásokra épül, jól felszerelt speciális eszközökkel ellátott tornaszobánkban.
Meggyőződésünk, hogy a RENDSZERES mozgásfejlesztés közben elindul egy olyan fejlődés, amely a tanulás és beszéd minden területére pozitívan hat ki.
A foglalkozások ára:
2.000 Ft / 60 perc / csoportos foglalkozás
3.000 Ft / 60 perc egyéni foglalkozás
Jelentkezés: Meggyesné György Erika, Tel: 06-70-93-87-020
(óvodapedagógus, mozgásfejlesztő (Ayres terápia; Alapozó terápia; GMP-diagnosztika)